MEPHISTOPHELES
„A kultúrától, mely mindent benyálaz,
Nem marad az ördög sem száraz.
Eltűntek az északi fantom-barmok,
Rajtam sincs farok, szarv, se karmok.”
A tudós dolgozószobájában kutyából értelmiségivé változó ördög a szerző cinikus megmondóembere. ő az, aki átlátja a dolgok lényegét, és lerántja a lényegről a mindenkori lepleket. ő az, aki megfogalmazza és kimondja mindazt, amit Faust (illetve az olvasó-néző) elgondolni sem tud vagy mer, noha utólag úgy érzi, hogy neki is eszébe juthatott volna. Epizódokon és felvonásokon átívelő felvilágosító tevékenységet folytat, és ő maga is a felvilágosodás terméke.
Keresztény ördög, már amennyiben a keresztény értékskálán testesíti meg az abszolút negatívumot, és ezen értékskála, illetve a keresztény hit maradványai nélkül nem is létezik. Ugyanakkor, néhány szellemes poént leszámítva, túl van a kereszténységen. Megszabadult külső attribútumaitól – a szarvaktól, karmoktól és egyebektől –, továbbá megszabadult a teológiai kötöttségektől is. ő egy szekularizált gondolkodó, akiben egy vitriolos tollú liberális újságíró veszett el. Ördögi tulajdonságaiból három maradt: az átváltozóképesség, a szarkazmus és a negativitás, vagyis a létezők lenézése a semmivel szemben.
Igazából nem Faust alakját finomította és gazdagította Goethe nagyon nagy mértékben, hanem az ördögét. Goethe Mephistophelese egy kultúrtörténeti fejlődés csúcs- és végpontja. őutána már nincs komolyan vehető ördög a világirodalomban. Ivan Karamazov és Adrian Leverkühn ördöge Dosztojevszkij, illetve Thomas Mann regényében utánlövés jellegű delíriumos vízió. Flaubert-nél a Szent Antalt megkísértő Gonosz szétforgácsolódik a formai változatosságban. Bulgakov ördögének semmi teológiai háttere sincs, hacsak nem a sztálini terror politikai teológiája.
Végül persze Goethe ördöge is kénytelen belátni, hogy ő is csak egy történelmi
képződmény, amelyen túllépett az idő.